jún

Hogyan védekeztek a múltban a szőlősgazdák a cserebogarak kártétele ellen?

A szőlő növény megannyi kártevője között tartjuk számon a kalló- vagy csapó cserebogarat (polyphylla fullo), ami kedveli a laza, homokos talajú területeket, különösen azokat, ahol fenyőerdők is díszlenek.  Főleg a petékből kikelő pajorok fogyasztják szívesen bármilyen növény, köztük a szőlő gyökerét. A kártevőt gyakran emlegették pata vagy csimasz néven is, melyet egyesek a cserebogár talajban élő kukacaként határoztak meg. Borvidékeinken általánosan bevett gyakorlatnak számított a telepítést megelőzően a talaj megfordítása során a földben talált kártevők összegyűjtése. A szőlőbirtokosok napszámosaiknak, alkalmazottaiknak ún. kukac- vagy pajorpénzzel igyekeztek honorálni a művelet elvégzését. Az 1910-es évek elején a kártevő Csongrád határában nagy pusztítást vitt végbe, ám ennek okát egy jó ideig nem sikerült megtalálni. Az idősebb szőlőbirtokosok vagy „szőlőtudósok” úgy gondolták, hogy a történtek az aszályos időjárással hozhatóak összefüggésbe.

Kecskeméthy Géza a kecskeméti vincellériskola igazgatója segített a csongrádiak segítségére, aki terepszemléje során azt javasolta, hogy az elöljáróság egy Németországban már bevált módszert alkalmazva rajzás idején iskolás gyermekekkel szedesse össze a cserebogarakat, amelyek trágyaként vagy takarmányként hasznosulhatnak. A településen szabályrendelet is született a kártevő irtására vonatkozóan, melynek alapján megkezdődött a védekezés. Az elképzelés az volt, hogy 800–1000 helybeli iskolás gyermek bevonásával gyűjtik össze a kirajzó cserebogarakat. Az eljárás sikerét arra kívánták alapozni, hogy a kártevő hajnalban a harmattól átnedvesedett szárnyaival nem képes a repülésre, ezért példányait könnyedén össze lehet szedni. 1913. július 7-én, 8-án, 16-án, 17-én és 18-án 400 iskolás gyerek 20 tanító felügyelete mellett végezte a munkát, amelynek eredményeként öt nap alatt megközelítőleg 62 000 darab cserebogarat gyűjtöttek össze. A diákok hajnali 3 órakor gyülekeztek, majd kivonultak a szőlőkbe. A kártevők gyűjtése 4-től 7 óráig tartott. Munkájukért naponta 20 fillért és egy cipót kaptak fizetség gyanánt, amit kiegészített egy kilogramm cserebogár után 10 fillér jutalom.  A földművelésügyi minisztérium küldöttje, Kadocsa Gyula, a rovartani állomás szakembere az irtás közben tudományos megfigyeléseket végzett. Ennek során megállapította azt, hogy a kártevők 30%-a nőstény volt, amelyek megközelítőleg 1 350 000 petét raktak volna le. 1914-ben az elöljáróság a cserebogarak összegyűjtését a szőlők között élő birtokosokkal és gyermekeikkel kívánta elvégeztetni. A kártevőket kilogrammonként 40 fillérért a jegyzők vették át két helyszínen délután 5 és este 8 óra között, a délelőtti órákban a községházán is lehetőség nyílt az átadásra. Tömeges rajzás esetén az iskolás gyermekekkel történő szedést is tervbe vették, amire azonban nem került sor. A munkálatok során László Ignác helybeli jegyző és társai azt tapasztalták, hogy egy, a szőlőültetvényekben található feketefenyőre a cserebogarak szívesebben szálltak rá, mint más növényekre. Egy-egy rázással 150-180 kártevő hullott le, míg egy gyümölcsfa esetén csak 8-10 példánnyal számolhattak. Ez a megfigyelés azon alapulhatott, hogy a kalló cserebogár imágója a növény lombját szívesen fogyasztotta. A csongrádiak a szegedi állami erdőfelügyelőségtől egy vagon fenyőgallyat kaptak, amelyeket a szőlőterület különböző pontjain helyeztek el. A kísérlet bevált, ezért az elöljáróság 100 000 darab, 3-4 éves facsemetéért folyamodott a földművelésügyi minisztériumhoz. Az illetékesek teljesítették a kérést, 1914 tavaszán a csongrádiak megkapták az igényelt mennyiséget, igaz, hogy kétéves növények formájában. Kiss Ferenc az Erdészeti Lapok hasábjain is beszámolt az akcióról, amelynek során kiiskoláztatott arra alkalmas helyeken 10.000 csemetét. A növények megeredtek, a világháború eseményei azonban a további telepítéseket megakadályozták.

A csongrádi akció arra hívja fel a figyelmünket, hogy a szőlőbirtokosok ültetvényeik megvédése céljából olykor teljesen egyedinek számító eljárásokat alkalmaztak, amelyek segítségével megóvhatták a pusztulástól a szőlőtőkéket, s így biztosíthatták kenyérkeresetüket.

Szerző: dr. Mód László néprajzkutató, SZTE egyetemi adjunktus

További blog

A legek borvidéke – a Kunsági borvidék

A Kunsági borvidéken homokból és legekből van a legtöbb. Először is ez az ország legnagyobb kiterjedésű borvidéke.  Nyolc körzetre tagozódik és összesen 96 település található a területén. Egy-egy körzet nagysága megegyezik az ország más borvidékeinek átlagos szőlőterületével. Azt is mondhatjuk, hogy az egyik legnagyobb harc nyertese, hiszen létrejöttét az alföldi…

Elolvasom

Filoxéra, szilokféreg, kutyafülű amerikai

A szőlő egyik legveszedelmesebb kártevője, a filoxéra Sokféle névvel illették tudósok, szőlőbirtokosok, szépírók azt a rovarféleséget, ami Észak-Amerikából az Atlanti-óceánon „átkelve” a 19. század második felében az európai  szőlőültetvények jelentős részét kipusztította. A következmények drámaiak voltak, hiszen a szőlő eltűnt a korábban évszázadok óta művelt szőlőskertekből, miközben kontinensünkön emberek százezrei…

Elolvasom

Egy mediterrán borvidék – A Csongrádi borvidék

A Tisza alsó folyása mentén fekvő Csongrádi borvidék hazánk egyik legnaposabb és legmelegebb tájegysége. Ez egyrészről áldásos az itt élő borászok számára, másrészről a vele járó csapadékhiánnyal és aszállyal is meg kell küzdeniük.  A terület leginkább vörösborairól lett ismert, bár a szőlőinek több mint a fele fehérborszőlő.  A cserszegi fűszeres,…

Elolvasom