márc

Filoxéra, szilokféreg, kutyafülű amerikai

A szőlő egyik legveszedelmesebb kártevője, a filoxéra

Sokféle névvel illették tudósok, szőlőbirtokosok, szépírók azt a rovarféleséget, ami Észak-Amerikából az Atlanti-óceánon „átkelve” a 19. század második felében az európai  szőlőültetvények jelentős részét kipusztította. A következmények drámaiak voltak, hiszen a szőlő eltűnt a korábban évszázadok óta művelt szőlőskertekből, miközben kontinensünkön emberek százezrei veszítették el megélhetésüket és váltak földönfutóvá. Mint ismeretes a nagy földrajzi felfedezések következtében az Újvilágból sokféle, korábban ismeretlen növényféleség került át Európába, amelyekkel eddig ismeretlen kártevők is érkeztek. Többféle elképzelés létezik a filoxéra megjelenését illetően, amelyek közül az egyik a rövidülő hajóutakban, azaz a gőzhajók elterjedésében látta az okát annak, hogy a 19. század közepe előtt még nem honosodott meg errefelé.

A filoxéra kártétele a gyökérzeten (Útmutatás a szőlőmívelésre, 1899)

Ahogyan azt magyar elnevezése is mutatja, a növény gyökérzetét támadja, melynek eredményeként a szőlőtőkék néhány esztendő múlva teljesen legyengülnek és elpusztulnak. Feltűnését követően sorra láttak napvilágot különböző kísérletek, amelyek a hatásos védekezési eljárások kidolgozására irányultak. Voltak, akik a talaj felszínét botokkal verték vagy a szőlőtőkék alá varangyos békákat ástak, hogy távozásra késztessék a kártevőt. Az első hatékony módszerek azokból az országokból származtak, ahol először jelentkezett a filoxéra, azaz először tapasztalhatták meg kártételét. Franciaországban például megfigyelték, hogy a homokos talajokra nem terjed át. Ez vált végül az egyik lehetséges védekezési eljárássá, de emellett más technikákat (szénkénegezés, árasztás, amerikai alanyok) is ki kellett dolgozni, mivel nem álltak mindenütt rendelkezésre ilyen típusú talajok. Ami a kötött talajú borvidékeken károsan hatott, az a homokkal borított szőlőtermő területeken óriási előnyt jelentett, mivel a szőlőt továbbra is saját gyökérzetén lehetett termeszteni.

Tömörkény a betegségről

Tömörkény István érzékletesen mutatta be Borszedés című írásában azt, ahogyan a Szeged környéki tanyai parasztember próbált magyarázatot adni a homok immunitására: „A szőlő első átka, a filokszéra, itt nem sok vizet zavart. A homoki tőkéknek nem ártott, mert a homok megölte. Az élete olyan, hogy egyik időszakában lemegy a gyökerekre lakni, ahova utat ás magának. De a homok összefolyik mögötte és eltemeti. Kisüti a szömit, mögvakul, és nem lát visszamönni a tőkére – mondták akkor nevetve a Vas Jánosok, és örvendeztek azon, hogy a homok így megtréfálja a kutyafülű amerikait.” Bármi legyen is a magyarázat, tény, hogy a filoxéra a 75% kvarctartalom feletti homoktalajban képtelen megélni, emiatt a 19. század utolsó évtizedeitől ezek a területek szinte egyik napról a másikra felértékelődtek. Óriási lökést adott ez a felismerés az Alföldi borvidék fejlődésének, hiszen a szőlőtelepítés előtt szinte korlátlan lehetőségek nyíltak. Ennek köszönhetően válik a legnagyobb kiterjedésű szőlőtermő tájunkká az Alföld, annak is elsősorban a Duna–Tisza közi része, ahol egymás után fordították szőlő alá a korábban semmire sem használt területeket. A nagyarányú szőlőtelepítések új korszakot nyitottak az alföldi táj történetében, hiszen a szőlősítéssel együtt tanyák is épültek, a korábban lakatlan térségek benépesültek. A szőlőskert nemcsak megélhetést nyújtott, hanem lakóhelyet is, ahol a gazda minden nap figyelemmel kísérhette a szőlő növény fejlődését és amennyiben a szükség úgy hozta, akkor azon nyomban el tudta végezni az éppen aktuális műveletet.

A buczkai vinkó

A kártevő különböző változatai (Útmutatás a szőlőmívelésre, 1899)

A 19–20. század fordulójára a korábban sokszor lebecsült „buczkai vinkó” homoki nedűvé vált, ami nagy népszerűségre tett szert a borfogyasztó közönség körében. Külföldön, de még idehaza sem eléggé közismert, hogy Magyarország legnagyobb borvidékén a filoxéravész ellenére is lehetséges saját gyökerén szőlőt termeszteni és bort készíteni. Bárhol máshol a világon ez már csak amerikai alanyon vagy valamilyen más védekezési eljárás segítségével lehetséges, hiszen a szőlőgyökértetű továbbra is itt van köztünk, nem tűnt el végérvényesen a szőlőskertekből. 

 

 

Szerző: dr. Mód László néprajzkutató, SZTE egyetemi adjunktus

További blog

A legek borvidéke – a Kunsági borvidék

A Kunsági borvidéken homokból és legekből van a legtöbb. Először is ez az ország legnagyobb kiterjedésű borvidéke.  Nyolc körzetre tagozódik és összesen 96 település található a területén. Egy-egy körzet nagysága megegyezik az ország más borvidékeinek átlagos szőlőterületével. Azt is mondhatjuk, hogy az egyik legnagyobb harc nyertese, hiszen létrejöttét az alföldi…

Elolvasom

Filoxéra, szilokféreg, kutyafülű amerikai

A szőlő egyik legveszedelmesebb kártevője, a filoxéra Sokféle névvel illették tudósok, szőlőbirtokosok, szépírók azt a rovarféleséget, ami Észak-Amerikából az Atlanti-óceánon „átkelve” a 19. század második felében az európai  szőlőültetvények jelentős részét kipusztította. A következmények drámaiak voltak, hiszen a szőlő eltűnt a korábban évszázadok óta művelt szőlőskertekből, miközben kontinensünkön emberek százezrei…

Elolvasom

Egy mediterrán borvidék – A Csongrádi borvidék

A Tisza alsó folyása mentén fekvő Csongrádi borvidék hazánk egyik legnaposabb és legmelegebb tájegysége. Ez egyrészről áldásos az itt élő borászok számára, másrészről a vele járó csapadékhiánnyal és aszállyal is meg kell küzdeniük.  A terület leginkább vörösborairól lett ismert, bár a szőlőinek több mint a fele fehérborszőlő.  A cserszegi fűszeres,…

Elolvasom