Dugókról pro és kontra

A csavarzár egyik legnagyobb előnye a fogyasztóként, hogy nem kell hozzá dugóhúzó. Bárki, bármikor, bárhol egy laza mozdulattal felbonthatja. Ráadásul használatánál a bor továbbra sem találkozik oxigénnel, így a reduktív eljárás valóban reduktív marad a palackba kerülésnél is. Sokáig úgy tartották, hogy a csavarzáras megoldás segítségével elkerülhetők azok a romlást előidéző folyamatok is, amelyek akár a dugó hibájából következnek be. Aztán ez az állítás is megcáfolódott, hiszen ezekben a kupakokban lévő műanyag lapocska az esetek minimális százalékában, de okozhat problémát a borban. Sajnos ez a megoldás azonban nem zero waste, de a szelektív szemétbe dobva már gondoskodhatunk az újrahasznosításáról. Itthon egyre népszerűbb és elterjedtebb zárási technika, már csak azért is, mert előállítási költsége kisebb, mint ősi vetélytársának, a parafából készült dugónak.

A palack legrégebbi lezárója azonban a parafadugó. Szerkezete miatt a nedvességet nem ereszti át, viszont lehetővé teszi, hogy a bor kapjon egy kis levegőt, ezzel segítve a palackban végbemenő erjedési folyamatokat. A készítéséhez a tévhitekkel ellentétben a fát nem vágják ki, hanem a kilencévente leszüretelt kéregből készítik el ezt a dugótípust. Ez a fa egyébként a kérgétől megfosztva tízszer több szén-dioxidot tud elnyelni élete során, mintha rajta hagyták volna. Vagyis a dugó alapanyagának előállítása még a környezetnek is jót tesz.  Arról már nem is beszélve, hogy ez viszont egy lebomló anyag, a természetbe visszakerülve nyomtalanul eltűnik. Magyarországon jellemzően inkább az eleganciát sugárzó borok sajátja maradt a parafa.  

De a dugó manapság már készülhet műanyagból, szilikonból, lehet préselt vagy korong, és akár üveg is. 

Az üvegdugóval Magyarországon ma inkább a tokaji száraz borok egy részében találkozhatunk. Igen elegáns megoldás ez a palackzárás, és nagy előnye, hogy könnyen visszazárható vele az üveg, ellenben a borász számára költséges típus.